top of page
Search
Writer's pictureTamás Rita

Túrázás, úszásoktatás és sok-sok játék a Mosolytúrán

Elképesztő teljesítményt nyújtottak a gyerekek a Mosolytúra újabb napján. A Dömös-Prédikálószék-Dömös körtúrát járták végig, ami 14.7 km volt 570 méteres szintemelkedéssel. A nyári tábor azonban nem csak kemény erőpróba, de pihenés is, strandolás, játék, úszástanulás.



A túra nehéz volt, de a gyerekek lelkesen vágtak neki. Senki nem mondta, hogy nem jön, senki nem adta fel közben, még azok sem, akik életükben először túráztak – és bizony kemény próbatétellel kezdték. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, jár nekik a gratuláció és vállveregetés!

A Mosolytúra sok gyermek számára az egyetlen lehetőség a nyaralásra, arra, hogy elhagyják a falujuk határát és más élményekkel is találkozzanak, mint ami körbeveszi őket az év többi 360 napján – évről évre.

Mi pedig igyekszünk minél több programmal gazdagítani ezt az időt, túrával, játékkal fagyizással, SUP-ozással, és olyan plusszal is, amely gyakorlati haszonnal is jár, mint például az úszásoktatással.

Számunkra fontos, hogy a Mosolytúrán a program összetett legyen, úgy látjuk, hogy ezt az elképzelésünket évről évre sikerült megvalósítani.

8 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page