top of page
Search
Writer's pictureTamás Rita

Szendrőn is megkezdődtek az iskolán kívüli foglalkozások

Megkezdődtek a délutáni foglalkozások Szendrőn. Több más program mellett kerékpár és túraszakkör is indult a Borsod megyei településen, alapítványunk támogatásának köszönhetően.



A kerékpár szakkör első alkalmai során az alapismeretek elsajátítására került sor. Pap Róbert szakkörvezető a KRESZ táblákkal és azok jelentésével, valamint az útburkolat jelekkel ismertette meg a résztvevőket. A gyerekek felpróbálták a láthatósági mellényeket, amelyeket a szakkör későbbi alkalmai során, amikor már a forgalomban bringáznak, használniuk kell. Átbeszélték a kerékpár legfontosabb alkatrészeit és tartozékait, nagyon aktívak voltak a diákok, néhányan közülük vállalták, hogy ők mutatják be ezeket.

Tíz gyerek vett részt a programon, amely alapítványunk támogatásával valósult meg és amely azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek az iskolán kívüli időt is tartalmasan, számukra hasznos tudás elsajátításával töltsék.

A szintén az alapítványunk által támogatott szendrői túraszakkörön az időjárás miatt kissé átalakult a program. Az eső miatt a negyedik foglalkozás tananyagát előre hozta Kalász Zoltán szakkörvezető, így a KRESZ alapjaival ismerkedtek meg a gyerekek.

Napirendre kerültek a legfontosabb közlekedési táblák, sor került a szabályok megismertetésére. Ami még terítéken volt: a kerékpár részeinek, kötelező felszereléseinek megnevezése, tanulók bevonásával ezek megkeresése a terembe behozott kerékpáron. Láthatósági mellény felpróbálása, a fontosságának, illetve a közlekedésbiztonsági szerepének kiemelése.

Alapítványunk célja, hogy a hátrányos helyzetű, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket támogassa nem csak a tanulásban, de a tartalmas, iskolán kívüli programokban való hozzáférésben.

Ha azonosulni tudsz a tevékenységünkkel, az alábbi módokon tudod támogatni a munkánkat:

Tanulj Tesó Alapítvány 11711003-21478619

IBAN: HU47 1171 1003 2147 8619 0000 0000

Az adótok 1 százalékának felajánlásával is tudjátok segíteni alapítványunk munkáját:

Tanulj Tesó Alapítvány 19318219-1-05

Köszönjük!

9 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page